Az összetartozás boldoggá tesz

“A szeretet összeköti az embereket, és az összetartozás boldoggá tesz, ha valóban összeköt. Néha azonban valami akadályozza azt, hogy két ember egymásra találjon. Szeretném megfigyelni veletek együtt, mi akadályozhatja ezt. Ezután felszínre hozzuk és megnézzük, hogy van-e jó megoldás. A jó megoldást pedig a szereteten keresztül találjuk meg. Ha szeretettel bánunk a társunkkal, tiszteljük a […]

A betegség mint a lélek gyógyulási folyamata

“A betegségre a legtöbb ember úgy tekint, mint valami rosszra, amelytől gyorsan meg kell szabadulni. A betegségek azonban egyben gyógyulási folyamatok is, mindenekelőtt a lélek számára. Nem szabad egyszerűen félretenni őket. Gyakran megfigyelhetjük, hogy ha egy beteg vállalja a betegségét, megérti, hogy az egy ügyet szolgál, talán egy magasabb ügyet, akkor a betegség vissza is […]

A szeretet, amely beteggé tesz

” A súlyos betegségek, mint például a rák, a családtagok sorsának az összefonódásával függenek össze. Ugyanis minden ember sorsa összefügg az előtte élő családtagok sorsával anélkül, hogy tisztában lennénk ezzel. Léteznek tehát sorsok közötti kötelékek. Ha például az anya korán meghalt, a családban élő gyerekekben belső vágy él, hogy kövessék anyjukat a halálba. Ez nagyon […]

Féltékenység

“Az emberek nem azért féltékenyek, mert meg akarják tartani a másikat. Ellenkezőleg: A féltékenység olyan színielőadás, amelyet akkor játszanak, amikor meg akarnak szabadulni a másiktól, mégpedig úgy, hogy közben ártatlanok maradnak. Ilyenkor ugyanis a kudarcot a másik nyakába lehet varrni.” -írja Bert Hellinger

Párkapcsolat

“A párkapcsolat alapját a férfi és a nő közötti különbségek jelentik. A nőnek, hogy nővé váljon, szüksége van a férfira. És a férfinak, hogy férfivá váljon, szüksége van a nőre. Ezért egy jó párkapcsolat annak az elismerésével kezdődik, hogy mindkettőnek szüksége van a másikra, és ebből kiindulva, mindketten ajándékként elfogadják a másiktól, ami belőlük hiányzik. […]

A haza elfogadása

“Összeköttetésben állunk a népünkkel és a hozzátartozó emberek sorsával. Nem lehet és nem is szabad elmenekülni előle. Aki vállalja, hogy osztozik népe sorsában, még ha nagyon nehéz is, békét talál a lelkében és elegendő ereje lesz. Hozzátartozik az emberi nagysághoz, hogy ne csak a szüleinket fogadjuk el, hanem a hazánkat is.” -írja Bert Hellinger.

Jobb lett volna…?

“Sokan úgy vélik, hogy a problémáink a szüleinktől erednek. Ha ugyanis ők jobbak lettek volna, akkor nekünk is jobb lenne. Különös egy elképzelés ez, hiszen minden fejlődés akadályokon és hibákon keresztül bontakozik ki igazán. A javunkra válnak a szüleink hibái és mindaz, amit gyermekkorunkban talán csak nagy nehézségek árán voltunk képesek elviselni. Ezek a terhek […]

Sütiket használunk a felhasználói élmény érdekében.

Az általunk használt sütik semmilyen személyes adatot nem tárolnak. A sütik használatának elfogadásával minden funkcióhoz hozzáférsz a honlapon.