Női dolgaink II.

NŐI MÉLTÓSÁGUNK – „Női Kör Online”

A sorozat első írását itt olvashatod.

2.  KIBE IS SZERETTÉL BELE?

Hosszú évek nem egy tapasztalata nyomán tudatosult bennem az a jelenség, amiről írok most nektek. Ez valami olyan „átváltozás”, amivel nem feltétlenül és nem mindig vagyunk / leszünk tisztában.
Persze, ennek is, mint mindennek jó oka van. Emiatt nem is érdemes tiltakozni ellene… mégsem árt, ha tisztában vagyunk vele… és figyelünk az okokra… nem annyira a másikra, mint inkább megint csak és mindig csak általa… magunkra.
Megpróbáltam a lehető leghumorosabb formában közreadni.
Így olvassátok…

Eleged van már abból, hogy állandóan basáskodik feletted és mindig az van, amit ő akar?
Tele van már a hócipőd avval, hogy állandóan otthon rostokolsz vele, mert nem lehet sehová elcsalni se szép szóval, se fenyegetéssel, csak elvan a maga kis barlangjában?
Elfáradtál abban, hogy mindent te intézel, „drágám, ezt te úgyis jobban meg tudod csinálni” alapon?
Idegesít, hogy sehová nem tudsz elmenni anélkül, hogy ne akarna melletted lenni, vagy legalábbis ne kéne beszámolnod arról, hogy éppen merre jársz?

Van egy rossz hírem… ami lehet, hogy vigasz.
Téged ÉPP EZEKKEL a tulajdonságaival vett le a lábadról annak idején.
Csak akkor… még a rózsaszín köd mennyei idején… s a magadban hurcolt sérüléseid gyógyításaként… ezek nagyon is imponáltak neked. Meglehet, épp erre volt szükséged. Így aztán észre sem vetted…

KIBE IS SZERETTÉL BELE?

noi kor_2

kép: Ernest Chiriacka

Egy dolgot hagytál számításon kívül.  És erre a viccesnek tűnő, ámde mégis oly komoly női trükkre, a tanfolyamokon vagy konzultáción, mikor szóba kerül, előszeretettel hívom fel a többiek szíves figyelmét:
„Érdemes jól megfigyelned, melyik az a legvonzóbb tulajdonsága a férfinak, amitől teljesen elolvadsz a kezdetekkor! Könnyen lehet ugyanis, hogy utóbb majd épp attól őrülsz meg.”

Azt pedig végképp nem fogod érteni, mikor a kritikádra azt válaszolja majd könnyedén: „De drágám, hiszen én mindig ilyen voltam!”. Azt hiheted, hogy még direkt bosszant is téged. Pedig nem. Ő pontosan az igazat mondja. Ő tényleg ilyen volt mindig. Csak a te viszonyulásod volt másmilyen az elején. És ezért másképp is érzékelted őt.

(Megismétlem, hogy az alább felhozott helyzetek karikírozva vannak, a könnyebb érthetőség kedvéért. Ez a valóságban sosem létezik így… vagy mégis?)

Ugye emlékszel, hogy mikor megismerkedtetek imádtad, hogy olyan határozott, olyan erőteljes a fellépése. Hogy a társaságban mindenki elismeri őt vezérnek. Biztonságban érezted magad mellette. Mindig volt mindenre kész ötlete, terve, javaslata. És ereje is, kitartása, hogy véghezvigye. S te mindig boldogan mentél utána. Vele. Bármilyen őrültség is volt az.
Pedig… igen. Akkor is ugyanaz az a parancsolgatós pasas volt, akinek most érzed. Csak éppen akkor nagyon jó volt felnézni rá. Talán, mert akkor ez hiányzott neked. Hogy végre valaki gondoskodjon rólad. Óvjon, vigyázzon, a támaszod legyen. Megmondja, hogy mit, hogyan.
Csak az idő közben eltelt. És két lábra álltál. Ma már te is határozott(abb) nő vagy. Lennének céljaid, elképzeléseid. Csak éppen keresztezik az utadat… és éppen az, akitől a legnagyobb támogatást várnád.
Mert változtál. S meglehet, épp neki köszönhetően.

Ugye emlékszel arra is, mikor a barátaid közé vitted? És mennyire elegánsnak érezted, ahogy kedvesen mosolyogva legtöbbször félrevonul a többiektől. Még egy kicsit büszke is voltál rá, hogy megint biztos valami nagy, világmegváltó témán töpreng. Nem volt furcsa, ahogy elmélyülten kortyolgatja a borát a sarokban, és inkább a könyvek gerincét böngészi a polcokon, ahelyett, hogy a jelenlévő húsz ember közül valakivel szóba elegyedne.
Fel sem tűnt, hogy mikor élményekkel telve hazaérkeztél és lelkendezve elmeséltél neki mindent, akkor ő jóságosan és szó nélkül meghallgatott, megértően mosolygott és mondott valami hatalmas bölcsességet, amin annyira gondolkodóba estél, hogy észre sem vetted, mikor otthagy téged és bemegy a szobájába.
Pedig… igen. Ő már a kezdetektől ugyanaz a magának való, mélázó mizantróp volt, mint most. Csak éppen akkor ez neked nagyon is fennköltnek látszott. Felnéztél rá. Talán, mert épp erre volt szükséged. Hogy valaki engedje, hogy megéld az életed történeteit egymagad, a saját tapasztalataiddal. S csak néha irányítson rá egy fénysugarat a magáéból.
Csak az idő közben eltelt. És ma már te is vágynál arra, hogy amik történnek veled, valakivel megoszd, aki veled örül, veled búsul. Aki veled együtt érez, nem csak az elefántcsonttorony magasából osztja az észt. Hidegen. És már a barátaid is szóvá tették, hogy egy kicsit olyan, mintha mindenkit lenézne. A legnagyobb fájdalom, hogy éppen az húzódik vissza tőled, akivel együtt szeretnéd élni az életet.
Mert változtál. S meglehet, épp neki köszönhetően.

És most hozzád fordulok… Ugye jól emlékszel rá, hogy kezdetben mennyire odavoltál azért, hogy nem volt olyan, amiben ne értett volna veled egyet? Amiben ne támogatott volna, amire ne mondta volna azt, hogy „ez nagyszerű drágám, csak csináld!” Soha egy kritika, egy lesújtó észrevétel, de még egy icipici ítélkezés sem hagyta el a száját, bármit tettél. És ez csodálatos érzés volt. Hiszen végre nem kritizált senki, és elfelejthetted, hogy meg kell felelned mindenféle borzasztó elvárásnak, amik nem engedik, hogy azt tedd, amihez kedved van.
Pedig… igen. Ő akkor is az a tutyimutyi fickó volt, akinek most látod. De akkor épp egy ilyen megengedő, mindenben egyetértő és végletesen elfogadó férfira volt szükséged, hogy kiteljesedhess a rossz emlékű szülői elnyomás után.
Csak az idő közben eltelt. És rájöttél, hogy nem minden kritika ellened való összeesküvés. És minden ember véleménye csak a saját pillanatnyi állapotát tükrözi. Semmiképp sem nyílt parancs, hogy aszerint kelljen viselkednünk.
És ma már olyan jól esne, ha a legkedvesebb és legfontosabb szájából, akiben megbízol, igazi, őszinte, építő hozzászólásokat hallanál, ami téged is előbbre vinne az utadon.
Mert változtál. S meglehet, épp neki köszönhetően.

És végül te… ugye még nem felejtetted el azt a felemelő érzést, amit akkor éltél át, mikor a legszebb szerelmes időiteket éltétek? Mikor sülve-főve együtt voltatok. Mikor ötpercenként telefonáltatok egymásnak és mindenről tudósítottátok egymást, hogy mi történik a másikkal éppen. Milyen jól esett, hogy állandóan és csak rád figyel… folyton a kedvedet keresi… minduntalan azt kutatja, mit szeretnél. Hogy minden gondolatodat lesi, kitalálja. Hogy minden legbelső érzésedet megoszthattad vele. Hogy nem kellett rejtegetned, szégyellned semmit előtte. Végre úgy érezted, hogy fontos vagy valakinek, aki minden figyelmét neked szenteli, minden lépésedet vigyázza, minden pillanatodat kényelmessé akarja tenni. És állandóan csak veled akar lenni.
Pedig… igen. Ő akkor is ugyanaz a tapadó, levakarhatatlan fazon volt, mint most. Csak közben éppen önálló lettél. És igényed lenne egy kis magánszférára, hogy ne állandóan fürkésző szemek kereszttüzében élj.
Sokszor kicsinyes bosszúból már azt is megpróbálod eltitkolni, amit nem kéne, vagy direkt mást mondasz, mint ami éppen van, hogy egy kis önálló teret biztosíthass magadnak.
Csak hát emiatt meg lelkiismeretfurdalásod van. Mint a múltkor is, mikor azt mondtad, hogy munka után el kell még menned a postára és biztosan sokáig kell majd sorba állnod a csúcsforgalomban… csak mert egy kicsit sétálni akartál a ligetben, és hallgatni a szél susogását és a szíved dobbanását. Egyedül.
És rosszul esett, hogy olyan jól érezted magad nélküle, mikor pedig tényleg szereted.
Mert változtál. S meglehet, épp neki köszönhetően.

Sorolhatnánk a példákat vég nélkül… és igen változatosan. Szinte biztosra veszem, hogy csaknem minden férfira, akivel hosszabb időt kapcsolatban töltöttünk, van egy hasonló történetünk.
Ám, ha alaposabban utána nézünk a dolgoknak, a viselkedések mélyén van valami, amit az eredetinek nevezhetünk. S ha jobban megnézzük, azt is meglátjuk, hogy valójában ugyanennek az eredeti tulajdonságnak a két oldaláról van itt szó.
Az egyikkel, az akkor szebbikkel, a vonzóval, az ellenállhatatlannal akkor, mikor szerelembe esünk. Valószínűleg nem csupán önmagában olyan nagy vonzerő.

Azért is tud ilyen elementáris hatású lenni, mert valamit többnyire kompenzálunk vele magunkban tudattalanul. Valami rést tömünk be éppen az életünkben. Valamit helyreállítunk, hogy működhessen. És ez nem baj! A kibillent egyensúlyunk helyreáll tőle.
Ám azt is észre kellene vennünk, hogy amikor az egyensúlyunk helyreáll… MEGVÁLTOZUNK… már nem azok leszünk, akik előtte voltunk. És ebben a megváltozott légkörben másképp kezdjük el látni a dolgokat is.

Van, amikor a változásnak néhány hónap elegendő, de van úgy, hogy sok-sok év telik el, mire betelünk a hiány kárpótlásával. És akkor mindaz, amit addig annyira méltányoltunk és kedveltünk, mert gyógyított bennünket… hirtelen nehézzé, teherré, mert hiszen feleslegessé válik. Már nincs szükségünk rá. De legalábbis nem abban a formájában, ahogy addig.

Ha tudatosan állunk mindehhez és látjuk a mögötte működő energetikát, akkor elnézőbbek tudunk lenni. Ráébredünk, hogy mi vagyunk azok, akik megváltoztunk. És hogy ezt az örömteli változást épp annak köszönhetjük, akire most olyan ferde szemmel készülünk nézni.

Néhány méltóságteljes dolgot mindenképpen tehetünk ilyenkor.
Először is hálát adhatunk és evvel a hálával és megértéssel, megengedéssel próbálhatunk viszonyulni a másikhoz. Végül is valami olyat adott nekünk, olyanhoz segített hozzá, amitől újra teljesnek érezhetjük magunkat.
És ha eddig nem tettük, akkor érdemes evvel párhuzamosan egy másik dologgal is próbálkozni. Lehet, hogy neki is szüksége volna valamire? Amit mi adhatunk neki avval, amit most éppen az ő életében betöltünk?

És akkor most hoppá! Figyeljünk ám! Mert az ügynek itt még közel sincs vége.
Avval, hogy változtunk, egy új rendszert hoztunk létre. Hiszen minden rendszer, aminek csak egyetlenegy összetevőjén változtatunk, megváltoztatja a rendszer teljes kölcsönhatású viszonyulási szerkezetét.
Avval, hogy változtunk, nemcsak mi látjuk ám a párunkat másnak… hanem ő is minket!
És most, hogy így fordult a kocka, nem árt ismét erőteljesen életbe léptetnünk a négy alapvető működésmódunkat, ha eddig még nem tettük volna:
érdeklődés, őszinteség, kommunikáció, intimitás.

Mert innen egy új fejezet kezdődik a közös életünkben.

Tomborandi

 

A sorozat következő írását itt találod.

Hozzászólás beküldése

*

Sütiket használunk a felhasználói élmény érdekében.

Az általunk használt sütik semmilyen személyes adatot nem tárolnak. A sütik használatának elfogadásával minden funkcióhoz hozzáférsz a honlapon.