Mit mutatnak nekünk a menekültek?

Olvasom a menekült áradatról a híreket, hallom a félelemből táplálkozó kirekesztő hangokat, a felháborodást, a védekezést, a kirekesztést. És közben azon gondolkozom, hogy vajon a saját családunkban hogyan volt ez, s saját nagy magyar családunkban? Ahogy vezetem és figyelem a családállításokat, látom a családi történeteken keresztül, hogy pont ugyanez történt az őseinkkel. Vagonokban elvitték őket, majd megtörve értek haza vagy sehogy. Lelőtték, elgázosították, megcsonkították, megerőszakolták, megszégyenítették, ellehetetlenítették. És volt, aki túlélte és továbbadta az életet, volt aki nem. Bennünk azonban mindannyian tovább élnek. Az üldözöttek, a megnyomorodottak, a kirekesztettek, a meggyötörtek, a megsemmisítettek, mind, mind. A fájdalmukkal, a szégyenükkel, a kilátástalanságukkal, a kétségbeesésükkel. Itt vannak bennünk.
Legtöbbször nem veszünk róluk tudomást és csodálkozunk, hogy az élet nehéz. Pedig nem kérnek mást, csak elfogadást. Elismerést, hogy ők is léteznek, bennünk és helyük van. Ugyanezt kérik a menekültek most: “Csak nézzetek ránk, lássátok a fájdalmunkat és ismerjétek el a helyünket!” Most csapatostul jönnek, hogy megmutassák nekünk itt Magyarországon és egész Európának, hogy mit zártunk ki magunkból a sok fájdalom miatt ezidáig. Most már nem ússzuk meg. Minél inkább elutasítjuk, annál inkább jönni fognak. Mert ez a rend, a Szeretet Rendje.

shutterstock_109339109

Hozzászólás beküldése

*