Árnyék

A fény egyenes vonalú terjedésének következményei az árnyékjelenségek – szól az fizikai meghatározás. Nincs ez másként pszichológiai szempontból sem. A fényhez tehát hozzátartozik az árnyék, mint természetes kísérőjelenség.

Miért különösen fontos ezt tudatosítani azoknak, akik egyre a fény felé törve képzik magukat, spirituális úton járnak? Miért lehet veszélyes, ha nem figyelünk az árnyékjelenségre? Ezt megtudhatod az alábbi írásból és elmélyülhetsz saját élménnyel és tapasztalattal az Önismeret 5 alappillére csoportban is az árnyék témában.

„Csak aki az árnyékot befogadta és elfogadta jelenlétét, éli meg az átalakulás folyamatát, amely összeköti őt transzcendens lényével” – vallja Stanislav Grof, a transzperszonális és integrál pszichológia kiemelkedő alakja.

A pszichológiai árnyék fogalma Carl Gustav Jung svájci pszichiátertől származik.
Jung lelkünk elfojtott, meg- és letagadott részeit nevezte árnyéknak – szemben a perszonával, amit a külvilág felé mutatunk. Minden olyan személyes tulajdonságunkat, amelyeket nem élünk meg, mivel tudatosan választott életformánkkal nem összeegyeztethetők, és amelyek egy ellenkező tendenciával rész-személyiséggé szerveződnek egybe a tudattalanban, nevezzük árnyéknak.

shutterstock_131290649Mi tehát az árnyék és mi nem?

Az árnyék nem azonos:
• rossz tulajdonságokkal
• sötét oldallal
de lehetnek átfedések. Attól árnyék tehát, hogy a tudatosság fénye nem világítja be, a tudattalan sötétségében van eltemetve.

Az árnyék részét képezik a fel nem dolgozott érzelmek, mint a félelem, fájdalom, harag vagy irigység. De akár a vágyainkat, álmainkat is száműzhetjük ide. Az un. pozitív árnyék azt jelneti, hogy jó tulajdonságaink vannak elfedve, elutasítva és valamilyen negatív jelzővel azonosítottuk magunkat: „rossz vagyok”, „megbízhatatlan vagyok” , „ügyetlen vagyok”.

Hogyan keletkezik?

Felnövekedésünk során rengeteg benyomás ér bennünket, melyek a pozitív vagy negatív érzelmi skálán valamilyen erősségű lenyomatként a tudattalanban megmaradnak. A legerősebb érzelmi töltéssel rendelkező lenyomatok aztán önálló életre kelnek a tudattalanban, mintegy külön entitásként, külön énrészként az árnyék részeit képezik.
Ezen kívül sok mindenről lenevelnek a szüleink. Ami nem elfogadható, nem megélhető azok az árnyékba kerülnek. Így kerülnek a pozitív dolgok is az árnyékba, ha nem kapunk a környezettől visszajelzést pozitív tulajdonságainkra.
A minőségek, tulajdonságok széles tárházából egy részével azonosulunk és egy másik részével pedig nem. Pl én nem tudok gyűlölni, nem vagyok szerethető, nem vagyok agresszív.

Miért okoz problémát az árnyék?

Tudattalanul sok időt, energiát fordítunk arra, hogy ezek a részek továbbra is rejtve maradjanak. Olyan ez, mint amikor nagy erővel akarunk egy felfújt vízilabdát a víz alatt tartani. Egy ideig sikerül, aztán felugrik a felszínre. Ezt árnyékkitörésnek nevezzük. Ilyenkor cselekszünk valami olyasmit, amiről magunk sem gondoltuk volna, hogy képesek vagyunk, gyakran erős szégyen érzetet hagyva maga után. S ami miatt erre különösen érdemes odafigyelni a spirituális és önismereti úton járóknak az az egyszerű összefüggés, mely szerint: „Minél nagyobb a fény, annál nagyobb az árnyék.” Vagyis minél inkább a fény, a tudatosság felé törünk, annál fontosabb az árnyékot is a tudatosság fényében megfüröszteni, különben hasztalan és hatalmas erőfeszítéseink ellenére olyan árnyékkitörések és önszabotázsok áldozatai leszünk, ami nem hogy segíti, hanem inkább hátráltatja fejlődésünket.

Miért akarja mégis a legtöbb ember megúszni az árnyék munkát?

Mert nehéz és fájdalmas. Mert kemény szembesüléseket hoz önmagunkkal. Korábban letagadott vagy akár lehasított részeinkre ránézni és elismerni, hogy „ez is én vagyok”, nagyon nehéz feladat. Sok kitartást és odaadást igényel. Áthangolást az önszeretetre és önelfogadásra a rengeteg fájdalmas szembesüléssel együtt.
Szeretjük a spirituális utat valami rózsaszín felhőkön lebegésként elképzelni, kellemes relaxált állapotban csodás emberekkel spirituális magasságokról cseverészve. A valóságnak azonban része az árnyékunk, aminek megismerése és integrálása nélkül az igazi fejlődés elmarad. Csalódásokkal és folyamatosan új utak keresésével tölthetjük életünket értetlenül szemlélve, hogy vajon „nekem miért nem sikerül”. A válasz legtöbbször az árnyék hárításában keresendő.

Mi a megoldás?

A konstruktív út a sikerhez azt jelenti, hogy tudatosan foglalkozunk az árnyékunkkal. Nem rohanunk el a bizonytalanság, a félelem elől, hanem integráljuk. A bennünk élő kicsi, kínos, gyenge, félős azt akarja, hogy meglássuk, megértsük, megváltsuk. Az árnyékunk nem az ellenségünk, hanem egy elrejtett kincs, ami tele van bölcsességgel, teremtő energiával. Minden kínos hiedelem mögött egy értékes történet lapul. Minden, most még annyira kellemetlen érzelem mögött végül tiszta életenergia lakozik. Például az erős kétség alapjában véve nem más, mint egy őr, aki meg akarja akadályozni, hogy csalódj. Amíg nem foglalkozol vele, addig azonban a kétségeid csak akadályoznak az utadon, mert soha nem mersz bátran lépni a célod irányába.

shutterstock_12203332S ha most a cikk végén is azt gondolod, hogy neked erre nincs szükséged, mert tökéletesen jó vagy és biztosan semmilyen árnyékod nincsen, akkor számodra egy javaslatom van: Döntsd el, hogy jó akarsz lenni vagy teljes!

Az árnyék fénnyé transzmutálása egy hosszú feladat. Érdemes tehát minél előbb elkezdeni. Erre hívlak minden csoportomban, mert valójában ezt csináljuk a családállításokon, a SzomatoDráma játékokon, az önismereti csoportokban egyaránt. A január 16-án induló Önismeret 5 alappillére csoportban ez lesz a befejező témánk, ami természetesen nem azt jelenti, hogy addigra feldolgoztad az árnyékod, hanem hogy segítséget kapsz az induláshoz, bepillantást a működésébe, eszközöket az integráláshoz. Szeretettel várlak!

Hozzászólás beküldése

*